2015. október 14., szerda

20. fejezet (2. évad)

Sziasztok!
Meg is érkeztem a 2. évad első fejezetével.Sajnálom, hogy egy kicsit rövidke lett, így a zh-k mellett nem nagyon volt időm, de majd igyekszem kárpótolni titeket! Nagyon hálás lennék a pipákért, kommentekért, így tudnám, hogy jó irányba haladok-e! :)
Szép hetet!
Sparkling Angel




Kimerültem terültem el új szobám káprázatos, rokokó franciaágyán. Nem is nagyon tudtam most értékelni, ahogy a házat, sőt, Rómát sem eddig. Nagyon kimerített az út, úgy éreztem, napokig tudnék aludni. Nem lett volna szerintem semmi bajom, ha nem hajóval jöttünk volna Lyonból. Nem gondoltam, hogy szomjúság engem így kínozni fog. Már pedig mégis. A hajón nem volt szabad táplálkozni – jó, ezt megértem, hisz, ha valami probléma adódott volna, az kis helyen hamar kiderül. De, én erre nem voltam felkészülve! A többieken mintha kevésbé látszódott volna… A második hetet már leginkább a kabinom magányában töltöttem, mert már ha a folyosóra kimerészkedtem, akkor rosszul lettem, és a vadászösztönöm elkezdett tombolni bennem. Persze, ezzel is egyedül küzdöttem meg, Paolo Anát választotta és épp a sevillai napsütést élvezték…

Feküdtem az ágyon, bámultam a plafont, és éreztem a kínzó szomjúságot. Vajon, mikor megyünk el vadászni? Ugye lesz annyi önerőm, hogy ne mészároljak le helyből három embert? Mert, jelenleg úgy érzem, legalább ennyi ember kéne a szomjúságom csillapításához. Az is lehet, hogy a többiek már rég elmentek és csak én szívok itt egyedül. De, nem ismerem a várost, az embereket, és hiába beszélek olaszul, ez itt nem lenne elég. Jó lenne, ha ennél jobb lenne ez az egész nyár, hisz szeptember végéig itt leszünk…

Mennyivel másképpen gondolkodtam még az elindulás előestéjén! Boldogan és izgatottan pakoltam, nézegettem az újonnan varratott ruháimat – Cybele ragaszkodott hozzá, és így utólag nem is bánom -, és azon ábrándoztam milyen jó is lesz Róma utcáin korzózni, megnézni a Colosseumot, a Forum Romanumot, eljutni a Vatikánba… Férfiak bókjait fogadni, táncolni, hedonista módon mulatni egyszerűen csak szabadnak lenni. De, jelenleg úgy érzem magam mint egy kalitkába zárt madárka, egy nagyon is éhes madárka, aki ha hirtelen kireppenhetne, felenné az össze létező és található kaját. Ami az én esetemben eléggé kockázatos lenne, és Frideric úgyis mindig azt mondja, hogy úgysem lehet annyit inni, ami csillapítaná a szomjúságot. De, azért ez a két hetes diéta már nekem is sok. Lassan már a létezéstől is elmegy a kedvem, el se tudom képzelni, kikkel fogok én majd itt beszélgetni: Eve-hez nem lehet csak úgy odamenni, Karolina nagyon szótlan, Niccolóval esélytelen könnyed csevejbe elegyedni. Talán, ha Cesare… de, nem, ő végig került engem a hajóút alatt, most is csak annyi figyelmet fordított rám, ameddig megmutatta a lakosztályom. Nos, igen, itt nekem lakosztályom volt, nem mintha kevesellném a lyoni szobámat, mert az sem kicsi, de ez… hatalmas. És gyönyörű.



-      Hahó! – nézett be a szobába egy vadidegen, hogy rögtön felugrottam a szófáról ijedtemben, de ő csak elvigyorodott. – Jössz vadászni?

Haboztam. A srác legalább fél fejjel alacsonyabb volt nálam, fekete, göndör, haja szedett-vedetten omlott le a vállára, és nem csak a szája, hanem a tekintete is mosolygott. Nem lehetett több 18-nál szerintem Mégis, illik vadidegenekkel elmennem, vadászni? Nyilvánvalóan vámpír, különben egy könnyed uzsonnára invitált volna, illetve én már valószínűleg a vérét szívnám. Szóval csak álltam ott bambán, amíg a srácnak le nem esett:


-      Ó, gondolom Frideric nem szólt, hogy én is csatlakozom hozzátok a vakáción. Helló, Spike vagyok! – lépett oda hozzám és meghajolt, de még a meghajlásában is volt valami vigyorgásra méltó. De, megnyugodtam, emlékszem, Frideric sokszor említette, hogy „családjuknak” vannak még tagjai szerte a világban.
-      Léa Betranche. – mosolyodtam el és pukedliztem.
-      Na örülök, hogy azért mosolyogni is tudsz! – és gyorsan kezet csókolt. – Akkor van kedved vadászni? A többiek már elmentek, de, gondolom te nem ismered a várost.
-      Eltaláltad. Viszont nagyon is éhes vagyok. – vigyorodtam el.

Erre karon ragadott és kivonszolt a villából a napsütéses városba. Talán mégsem lesz olyan szörnyű ez a Római vakáció…

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése