2015. szeptember 14., hétfő

18. fejezet - Utazás közeleg

Sziasztok!

Ne haragudjatok, hogy ilyen későn hozom a friss részt, ennek az oka az, hogy ma értem haza Prágából,ahonnan rögtön órákra mentem, szóval ne haragudjatok!
Viszont szeretném kifejezni hatalmas hálámat azért, mert 2 új feliratkozóval bővült az oldal, illetve a pipákért is hálás vagyok! Remélem megtartjátok eme jó szokásotokat és esetleg még írásban is kifejezitek a véleményeteket! :))
Mint láthatjátok, kissé már megváltozott, ez annak köszönhető, hogy hamarosan új megjelenése lesz a blognak :) Szóval kis türelmet, megszépülés van folyamatban, így ősszel úgysem árt egy kis vérfrissítés ;)
Az utolsó dolog még - és nem rabolom időtöket az olvasás előtt -, hogy elérkezünk az évad végéhez. Ez nem jelenti azt, hogy hosszas szünetre vonulok, hanem rövid átvezető lesz. Épp ezért az alábbi rész, az évadzáróból lett leválasztva, elnyújtva dolgot, remélem örülni fogtok neki :)
Szép hetet, ölellek Titeket,
Sparkling Angel



A szalon előtt Blanche várt rám – gondolom nem akart bemenni nélkülem, ami fordítva is így lenne. Viszont, aggódó pillantásából ítélve még nem sikerült eltüntetnem teljesen a mai délutánnak a nyomait. De, csak intettem neki, hogy később térjünk vissza erre a témára, és beléptünk a szobába.

Még nem sokan voltak ott, de, azok, akiket most leginkább el akartam kerülni, már benn voltak. Blanche automatikusan elindult Jason felé, az előbbi két említett pedig felállt és várakozás teljesen rám nézett. Mi történt itt? Összebeszéltek? Bár, azt kétlem, mert akkor egymás mellett állnának, vagy nem is tudom. Most akkor választanom kéne köztük? Ez egy olyan alattomos húzás lenne tőlük, és tudom, hogy én biztos nem jönnék ki belőle jól.

Mondjuk a döntést ebben a pillanatban jelentősen megkönnyíti az, hogy Paolo mögött ott ül Ana, akit láthatóan nagyon zavart ez az egész jelenet, bár nem annyira, mint engem. Végül – nagy levegőt véve -, elindultam, de, nem Paolo, s nem is Cesare irányába, hanem Blanche és Jason felé. Utóbbi eléggé meglepődött, de, barátnőm láthatóan egyáltalán nem, sőt tőle szokatlan módon még át is ölelt, amit örömmel viszonoztam.

Ekkor lépett be a szobába Frideric, oldalán Eve-vel. Az alapnyüzsgés, ami eddig a szalont jellemezte, most megszűnt. Hihetetlen, hogy itt mindenki hiába volt több száz éves már,  s rendelkezett kellő tapasztalattal, mégis, ha Monieur Bäcker megjelenik, mindenhova csend telepszik, és mindenki ráfigyel.

-      Hölgyeim és Uraim! Elnézést kérek előre is, hogy a vadászatunk előtt feltartóztatom Önöket, de, mint bizonyára sejtik már, a nyár beköszöntével, mi is áttesszük a székhelyünket máshová. Mint mindig, idén is két helyszínt jelöltem ki, az egyik Sevilla, a másik pedig Róma. Mindenkit megkérek, hogy még a holnapi nap folyamán közölje velem, hogy melyik helyszínre óhajt menni. Most pedig… - mosolyodott el – jó vadászatot!

Jasonékkel maradtam, és természetesen az utazás volt a téma. Jason mondta, hogy mi ketten nyilván nem lehetünk együtt, ami eléggé érdekes. Vajon ennek is köze van a már elejtett mondatfoszlányokhoz, vagy csak szimplán a fiatalok legyenek még külön? Blanche úgy lépkedett mellettünk, mintha épp rosszul lenne, pedig szerintem nem ocsúdott fel a csodából, hogy külföldre mehet.

Igazság szerint, én sem. De, mindig erre vágytam, hogy utazzak, hogy felfedezzem a világot! Legszívesebben mindkét helyre elmennék! De, gondolom azt nem lehet.

-      Blanche – néztem rá barátnőmre -, mondd, hova lenne kedved inkább menni? Nekem igazán édes mindegy.
-      Nem tudom… - majd Jasonre nézett. – Te hova mennél szívesebben?
-      Blanche, én ezeken a helyeken már mind voltam, többször is. Rád bízom, Édesem. – ó, jaj ne,  elkezdenek itt nekem turbékolni…

És, tényleg.

-      Khm… Jason, csak egy kérdés. – a megszólított kissé bosszúsan hagyta abba a nos, hagyjuk… - Tehát ha te Blanche-vel mész, akkor ez azt jelenti hogy nekem szükségszerűen Paolóval kell mennem?
-      Gondolom, igen. – azzal megfogta Blanche kezét és jelzés értékűen elindult vele.
-      Amúgy én Sevillába mennék, Léa! – szólt még hátra a válla mögött.

Ott álltam egyedül az ajtóban. Na jó, menjünk vadászni, de felügyelet nélkül nem mehetek, ez a szabály. Ezt Jason is igazán tudhatná. Néha igazán, nem tudom elviselni, mert a viselkedése nem úriemberhez méltó, hanem inkább egy parasztéhoz. De, így most vajon elmehetek vadászni? Vagy Paolónak nem kéne rám figyelnie? Bár szerintem a mai után az sem érdekelné, ha meghalnék. Hogy én mennyire utálom ezeket a szerencsétlen helyzeteket! Legszívesebben elmennék egyedül, de utána nem mernék szerintem Frideric szeme elé kerülni…

-      Jöjj velem, Léa. – az eddig szinte ismeretlen hang irányába fordultam, majd meglepetten konstatáltam, hogy Eve az. Így hát megadóan bólintottam, és követtem őt a városba.

Fél órával később, amikor már túl voltunk a táplálkozás lényegi részén – én kb. nem is vadásztam, lenyűgözött Eve stílusa, ahogyan ezt az egészet kezelte -, de én még mindig ott tartottam, hogy miért is hívott magával. Biztos van ennek valami oka, meg nyilván engem jobban kedvel, mint Blanche-t – bár ezt nem volt nehéz kivívnom, mert Frideric nem nézett ki magának -, de, nem annak a típusnak tűnt, aki csak úgy elhívja magával a szimpatikus embereket vadászni.
Már a ház felé tartottunk vissza, amikor megszólalt:

-      Léa, beszélni óhajtok Önnel. Arra gondoltam, hogy velünk tarthatna Rómába. – elállt a szavam. Valamit ennyire jól vagy rosszul csináltam?
-      Köszönöm, Eve. – szólaltam meg pár másodpercnyi csönd után. – Én is Rómát terveztem választani, de ez nagyban függ Paolótól is.
-      Ugyan miért függene egy túlfűtött csődörtől? – nevetett fel. - Ha jól láttam elég függetlenül irányítja saját kis életét.
-      Valóban… - pirultam el a bókra – De, azt hittem, hogy a mentorommal kell együtt mennem.

-      Valóban így lenne helyes, de kétlem, hogy veszélyeztetne bármit is, hogy nem vele mész, és Ana Sevillába készül. Bár eléggé szánalmasnak tartom, hogy inkább a farkát védi ahelyett, hogy a mentoráltjával foglalkozna.. – meglepett Eve nyers, mégis őszinte beszéde. Vajon Paolo tényleg inkább Anával megy, akivel már ki tudja hány százszor nyaraltak együtt? – A döntés a te kezedben, de, remélem helyes utat választod. – azzal magamra hagyott.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése