16. fejezet - A gyűrű

 Sziasztok!

Ahogy a honlapon is láthatjátok, mostantól hétfőnként lesznek az új részek, afféle hét indítóként :). Sokatoknak már holnap kezdődik a suli, amiért részvétem - ne aggódjatok, két hét, és nekem is elstartol - szóval így az évnyitók előtt fogadjátok szeretettel a következő részt! :)

Ölellek titeket:
Sparkling Angel

Már három napja annak, hogy Cesare hirtelen felállt és otthagyott. Kicsit olyan érzésem volt, mintha meg sem történt volna, mert nem került el engem, ugyanúgy váltott velem pár szót, mint mindig, de egy minimális távolságot azért észrevettem. Sokat töprengtem azon, mire gondolhatott miért lett zaklatott (?), ideges, bár az arcán nem láttam semmit. Lehet, hogy ez is egy vámpírképesség lenne, hogy könnyen eltitkolhassuk érzelmeinket?

Vajon valakitől megtudhatnám, hogy mi is pontosan az, ami Cesarét nyomasztja? A klán férfi tagjai nyilván kiesnek ebből, de legfőképpen Ana, akit maximum akkor fogok felkeresni, ha gyötrelmes halált kívánok magamnak. Mostanában feltűnően nyalták-falták egymást Paolóval, elég  sokaknak feltűnt, Blanche-vel elég sokszor ki is tárgyaltuk, hogy egy kissé szemérmetlenek. Ellenben azért Jason is tud néha úgy nézni Blanche-re, hogy én pirulok bele leginkább. Igaz, még sosem faggattam, hogy mik történnek kettőjük közt, hogy vajon megvolt- e már az, aminek csak házasság után lenne szabad megkezdődnie? Ami nekem nyilván nem lesz, tehát ilyen szempontból, nekem kötetlenebb lehet. Nem, mintha mostani életem nem lenne teljesen annak az ellentéte, amire neveltek, vagy amilyen úton járnom kéne.

-              Léa! – lépett be az ajtómon Blanche. – Friderick látni kíván minket.

-              Valami rosszat tettünk? – ezt már útközben kérdeztem tőle, amikor a szalonja felé tartottunk.

-              Fogalmam sincs.

Friderick magán szalonjánál talán csak Eve-é volt nagyobb, de ott még egyikőnk sem járt, ezzel szemben ez a helyiség minden egyes négyzetcentiméterén tükrözte, hogy kihez is tartozik. Rengeteg bőr elem és sötét fából készült bútorok jellemezték, a falakon mély bordó-sötétszürke tapéta díszelgett. Kirázott a hideg, ahogy beléptünk. Eddig még csak egyszer voltam itt, és az sem az egyik legkellemesebb élményem volt. Sőt, majdnem a halálomat okozta Blanche-nek köszönhetően. Most viszont, a szobában rajtunk kívül csak Friderick tartózkodott. És jókedvűnek tűnt.

-              Nos, hölgyeim, egy viszonylag fontos ügyben hívattam ide Önöket. Ó, ne aggódjanak, nincs semmiféle baj, vagy ilyesmi – nevetett fel ijedt arcunkon, de ettől még nem szállt el a félelmem. – Már három hónapja tagjai klánunknak, és egy incidenst leszámítva nem is okoztak csalódást. Viszonzásul, szeretnénk kellemesebbé tenni itt tartózkodásukat. Kérem, fogadják el tőlem ezt a két gyűrűt. Ezek lehetővé teszik, hogy a napfény ne ártson Önöknek. De hordásának szabályai is vannak: csak a kertbe mehetnek vele, a városba nem, és nem érintkezhetnek senkivel sem régi életükből. Remélem világosak az elvárások. – bólintottunk, mire elmosolyodott és átnyújtotta az ékszereket.

Miután kiléptünk a szalonból, felvettük a most kapott kincsünket. Azt hittem, éreznünk kéne valamit, de semmit sem érzékeltem. Viszonylag egyszerű gyűrű volt, ezüstből, és egy nagyobbacska kővel benne, ami talán a zafírhoz volt leginkább hasonlítható. Egymásra néztünk Blanche-vel, és kiolvastuk egymás szeméből, hogy ugyanarra gondolunk.

Futva indultunk a kert felé, mégis a kertajtóban egyszerre toppantunk meg. Mind a ketten kísérleteztünk már a napfénnyel, és tudtuk, hogy egy pár perces, mégis kínzó halál várna ránk, így kissé tartózkodók voltunk. Végül óvatosan megindultunk kifele: először csak azt az ujjunkat dugtuk ki, amin a gyűrű  volt. És valóban, működött, a kezemet nem égette, hanem melengette a Nap sugara. Felbátorodva kiléptem az ajtón, tudván, hogy ha kell  vissza tudok ugrani, de erre nem volt szükség: csak a napsugarak melegségét éreztem, és szavakkal le nem írható volt körbenézni a napsütötte kerten. A színek vibráltak, a levegő perzselt, a virágok illata pedig… Blanche csak félénken állt a hátam mögött, nem mert kijönni, szóval körülbelül kirántottam magam elé. A mosolyából ítélve ő is rájött, hogy nem lesz itt baj, sőt magával húzott és csak szaladtunk körbe és körbe mosolyogva, kacagva. Egyszerűen csak jó volt.

Fogócskáztunk egymással, vagy csak szaladtunk, mint a bolond gyerekek. Nem tudom, minek örültem így utoljára. Legalább fél órája mehetett ez, amikor végre egy kicsi megálljt parancsoltunk magunknak, annyira kifáradtunk, de csak álltunk és nevettünk egymásra. Önfeledten és felszabadultan…

Blanche hirtelen felpattant mellőlem és elindult az egyik irányba. Gyorsan rájöttem miért: Jasonhöz futott és szerelmes csókot váltott vele. Viszont, volt vele még valaki, Cesare, aki felém tartott.  Még mindig kissé fujtattam a levegőt, amikor hozzám ért. Amikor odaért azonban hozzám, csak megállt, és nézett.

-              Cesare, mondja, valami gond van? – szólaltam meg végül.

-              Nem, dehogyis, Madmoiselle Léa. Csak, valahogy olyan felszabadultnak tűnik, és ez nagyon is jól áll Önnek. – először szóhoz sem jutottam, hiszen Cesare még sosem mondott rám semmi pozitívat. Nem is tudtam rá reagálni, egyszerűen csak rámosolyogtam tiszta szívből.

-              Lenne kedve bejönni velem egy pohár frissítőre? – ajánlotta fel a karját, amit én örömmel elfogadtam.

Csöndben sétáltunk be a ház felé, de ez most nem az a nyomasztó, kínos csönd volt, amit eddig mellette éreztem. Ez a hallgatás viszont jól esett, mintha így is beszélgettünk volna. Csak nem tudom miről. Ahogy odaértem a házhoz, megpillantottam Paolót a egyik ablakban. Tekintete mintha vádlón égetett volna. Cesare észrevette, hogy elkalandoztam, így hát ő is felpillantott, majd határozott mozdulattal bekísért a házba.

 

Egy újabb díj, juhéé :)

Sziasztok!

Ismét egy díjjal jelentkezem, amit Carlie-tól kaptam. Nagyon szépen köszönöm!

Ez a játék másmilyen, mint az előző volt, szóval lássuk a szabályokat:

1. Köszönd meg a díjat, és tedd ki, hogy kitől kaptad.

2. Olvasd el annak a blogját, akitől a díjat kaptad. 

3. Írj 12 dolgot az illető blogjáról. 

4. Írj  12 dolgot a saját blogodról. 

5. Válaszolj a 12 kérdésre.

6. Tegyél fel 12 kérdést a saját blogoddal kapcsolatban. 

7. Kommentelj annak a blogján egy fejezethez, akitől kaptad, hiszen mindenkinek a visszajelzés. Ez lehet kritika, véleményezés, a lényeg, hogy építő jellegű legyen. 

8. Cseréljetek linket. 

9. Küldd tovább 12 embernek a díjat.

10. Tedd ki a "plecsnit" jól látható helyre úgy, hogy az én blogomra vezessen.

Akkor hát, bele is vágnék a játékba, következzen hát 12 dolog Carlie blogjáról:

1. Egy saját történet
2. Remek fogalmazás
3. Remekül passzoló leírások
4. Nagyon jó karakterek
5. A blog címe: Megváltoztál
6. Alig várom már, hogy kiderüljön, hogy a blog címe, hogy válik valóságossá a történetben
7. Rengeteg érzelem van a történetben
8. Alig várom már, hogy új rész kerüljön a blogra
9. Nagyon passzolnak a fejezetcímek az adott részhez
10. Sőt, beszélnek :)
11. A főszereplő lány a legjobb barátja hatására kezd boxolni
12. Igen, boxolni. Szóval ez nem egy szokványos történet, követni kell! :)

12 apróság a saját történetemről:

1. Azért az 1900-as évben kezdődik, mert imádom azt az időszakot: fejlődés, kultúra ruhák...
2. Direkt nem akartam sem Magyarországra, sem egy külföldi fővárosba helyezni a történetet
3. Sosem voltam híve a sablonos szereplőknek, akik a legtöbb blogon vannak -> lásd főszereplő :)
4. Már készülőben van hozzá a második évad
5. Itt majd sokkal jobban ki fognak bontakozni a szerelmi szálak
6. Illetve, hogy mégis vámpíros történetről van szó
7. Bár elég hihetetlen, nem szeretem annyira a francia nyelvet és neveket
8. Sőt a szívem az északi országokhoz húz... elég sok utalás is van rá
9. Szeretnék más szemszögéből is írni fejezetet
10. Egyelőre 3 évadosra tervezem a történetet
11. Nem vagyok biztos a Happy Endben
12. Léa sokkal magabiztosabbá válik a következő időkben

Carlie kérdései:

1. Egyértelmű, hogy Madilyn.
2. Teljes mértékben:)
3. Egyelőre a belső vívódásuk az ami leginkább megfogott
4. igen, szerintem nagyon egyedi
5. Örülnék, ha már több rész lenne :)
6. Szerintem elég jó hosszúságúak, bár én még örülnék hosszabbnak is
7. Egy Facebook oldalnak örülnék
8. Talán Madilyn és Chase találkozása
9. remélem a boxmeccsük :)

És végül az én kérdéseim:

1. Ki a kedvenc szereplőtök?
2. Melyik férfit szeretnétek legjobban Léa mellé?
3. Megfelelőek a fejezetek hosszai?
4. Milyennek tartjátok az alaptörténetet?
5. Szerintetek mivel lehetne turbózni a sztorit?
6. Mit gondoltok mi lesz a következő lépés a történetben?
7. Mi az eddigi legjobb jelenet  a történetben?
8. Szeretnétek-e Blanche visszatérését? 
9. Vagy egy új szereplő bevezetését?
10. Ki a kedvenc Klán tagotok?

Ééés akiknek küldön a díjat sok szeretettel :) : (és csak azért 6, mert őket olvasom rendszeresen:))

1. Halenka
2. Brooklyn Lovegod
3. Jenessa
4. Lilly Smith
5. Barby
6. Pudiing

Az elfeledett bloggerfekért mozgalom

Sziasztok!

Gondolom, már ti találkoztatok ezzel a díjjal/mozgalommal, és azon szerencsések közé tartozom akik elmondhatják, hogy megkapták ezt a díjat, így hát nem is húznám a szót, következzék az ismertető és a szabályok :) :

Biztos, hogy Ti is találkoztatok már olyan bloggal - legyen akármilyen jellegű - aminek a kinézetét gyönyörűnek, - igényesnek találtátok, a történetért teljesen oda voltatok, és sok más is, hiszen rengeteg olvasója volt az oldalnak. Ennek ellenére, mégis alig-alig volt olyan, aki szánt pár percet egy komment megírására, esetleg kevesebb mint fél percet arra, hogy nyomjon egy pipát a bejegyzés alatt. Akik blogolnak biztos tudják, hogy az ember amellett, hogy önmagának ír, Nektek olvasóknak is egyben. Hihetetlenül sokat számít egy kedves megjegyzés, egy építőjellegű kritika, esetleg egy gombnyomás amellett a pipa mellett, hogy Tetszett.

Biztos sokatoknak van kedvenc története, e mellett pedig még sok másik olyan, amit egyszerűen csak szerettek olvasni. Képzeljétek magatokat egy kicsit az említett történt íróinak a helyébe. Egy igényesebb munkát megírni nem tíz perc.. Vannak, akik órákat töltenek vele, olyankor minden mást kizárnak, és minden figyelmüket maximálisan ennek szentelik. Amíg ti a barátaitokkal, családotokkal vagytok valami szuper helyen vagy csupán csak otthon együtt, addig ők mindenkitől elszigetelve elvonulnak a kis saját világukba, és teljes erőbedobással írják meg Nektek az újabb és újabb részeket. Mert azok szemei előtt, akik bármilyen blogot írnak, csak az olvasók lebegnek.

Az ilyen blogokért indította el Astrid Haynes, az Innocence blog írója a Mozgalom az elfeledett bloggerekért kampány-t.

Ennek a kampánynak a részleteit Astrid blogjának linkjére kattintva is megtaláljátok, de most én is leírom ide Nektek.

1.; Megköszönöd annak, akitől a "díjat" kaptad, hiszen ennyi mindenkinek jár, és ez az alapműveltség része.

2.; Beleolvasol annak a blogjába, akitől kaptad.

3.; Ha tetszik, hagyj nyomot magad után, hiszen ennyit megérdemel, főleg ha a tetszésedet is elnyerte. Ha nem, akkor ezt nyilván kihagyhatod.

4.; Írj három dolgot, ami tetszett a történetben, vagy az íróban.

5.; Írj két dolgot, amin viszont még javíthatna. Ennél a lépésnél nagyon figyelj, hogy ne legyél bántó, és a tanácsaid építő jellegűek legyenek!

6.; Írj egy kis ajánlót, hogy mit gondolsz összességében a blogoról, kinek ajánlód, stb.

7.; Küldd tovább embereknek, de figyelj, hogy legyenek köztük olyanok, akik szerinted jól írnak, de nem kapnak elegendő figyelmet. Arra figyeljetek, hogy ne küldjétek el olyannak, aki már rengetegszer megkapta.

8.; Rakjátok ki majd a modulsávotokba a lent látható képet, de úgy, hogy erre a bejegyzésre mutasson. : )

Ezúton is szeretnék köszönetet mondani Raquelnek, a díjért!

A blog amelybe betekintettem: Story of my life  http://cassieharryandhayley.blogspot.hu/

Három dolog ami tetszett a történetben/íróban: egyrészt imádom, hogy több szemszögből van megírva a történet, így jobban átlátva a több szálon futó cselekvényt. A másik, amit nagyon szeretek Raquel munkáiban, az a karakterek kidolgozottsága. Nem sablonos felszínes emberek, ahogy megy egyre előrébb a történet, egyre inkább felszínre kerül az összetettségük. És a harmadik, bár szerintem ez a többség számára nem releváns, hogy Raquel ez aki először képes volt lenyomni a torkomon 1D fanficet - utólag is elnézést a többiektől, de főleg saját sztori párti vagyok. :)

Két dolog amin lehetne javítani: azt hiszem, ez az a két dolog, amit a legtöbb embernek írni lehetne (köztük magamnak is): ügyelj kérlek a vesszőkre és a helyesírási hibákra - bár utóbbiból szerencsére alig akad :)

Ajánló: ajánlanám mindenkinek ezt a blogot, aki szereti az 1D fanficeket, illetve a forma1-et - ha, csak sablonosan akarom említeni. De, nem csak nekik ajánlom, hanem tényleg mindenkinek, mert izgalmas, érdekes, és megunhatatlan, és alig várom már, a történet végét :)

És végezetül, akiknek a díjat küldeném:

Petra Beifong

Luna és Maiev

Lucy

Mireya

15. fejezet - Vászoning

Sziasztok!

Először is hálás köszönet azért, amiért átléptük a 4000-es látogatottságot! Nagyon köszönöm nektek! Remélem, lassacskán nyomot is hagytok nálam, akár pipa, akár komment formájában, hiszen ez nekem is nagyon fontos visszajelzés! Szóval nagy örömet szereznétek nekem, ha ennél a résznél már kifejeznétek a véleményeteket!

További szép hosszú hétvégét!
Sparkling Angel

Lyon egyre gyönyörűbb lett, ahogy tavaszodott. A virágok illatai, az enyhébb éjszakák úgy hatottak ránk Blanche-vel, mint még soha semmi. Égetőbb, élénkebb, vérpezsdítőbb volt minden. Órákat töltöttünk a kertben sétálva, beszélve ruhákról, etikettről, férfiakról, faggattuk egymást előző életünkről. Gyakran Cybele is csatlakozott hozzánk és mesélt egy messzi, teljesen más világról, egy kicsi népről, aki az oroszok karmai közt élnek: az észtekről. Szórakoztatott minket a történelmükről, szokásaikról, és igencsak meglepődött, amikor egy-egy hagyományhoz hozzá tudtam szólni, a norvég gyökereimnek köszönhetően. Ha jobban belegondolok, Apám egyedül ezt utálta édesanyámban: hogy norvég. Míg Anyám szinte belebetegedett abba, hogy Lyonban kell élnie élete végéig. Azonban, elvileg szeretik, szerették egymást…

Cybele által sokat megtudtam erről a messzi északi tájról. Mindig is fel akartam keresni, látni milyen a hófödte táj egy egész évszakon át, a sarki fény, szarvasokat, meg a fjordokat. Ezeket mind csak képről ismerhettem eddig, de Cybele mondta, hogy úgy 50 éve már jártak arra Philippe-pel. Talán akkor egyszer még én eljutok oda. Azt tudom, hogy van egy házunk fenn a fjordoknál, Älvin közelében, mint egy anyai örökség címén. Chloé nem kérte a hozományába, emlékszem, fel volt háborodva, hogy ő mit kezdene azzal a villával, soha sem fog északra menni. Én meg örömmel fogadtam ezt a örökségemként.  A ház  kulcsa nálam van, elhoztam még, amikor eljöttem. A helyiek, akik a házra  vigyáznak, ez alapján a kulcs alapján fognak felismerni minket, legalábbis Anyám szerint. Bár, azt is hozzátette, hogy úgyis a mienk a legnagyobb villa a környéken, csak megtalálom, ha egyszer arra tévednék.

A ma estém kivételesen nem a lányokkal való trécselésből állt, mert Jason elvitte Blanche-t egy romantikus vadászatra. Már amennyire, lehet ez romantikus… Így kivételesen nemcsak délelőtt tudtam lemenni edzeni, hanem az estémet is ennek szentelhettem. Valami előnye legyen annak, ha én még pártában vagyok. Haha.

Kifejezetten megszerettem az önsanyargatásnak eme formáját. Már eljutottam arra a pontra, hogy kezdtem élvezni is, ami lévén, hogy rólam van szó, aki nem nagyon sportolt világéletében, elég nagy szó. Ellenben, egész jó móka, hogy csapzott a hajam, és, hogy nem figyel senki sem, csak néha Karolina jön be szemmel tartani engem, meg amikor a Paolóval közös edzéseink vannak, bár mostanában inkább múlt időben lehetne róluk beszélni…

Épp indultam hátra a kardok felé – igen, tudom,  egyedül elég komikusnak tűnik kardozást gyakorolni, de vívni legalább tanultam -, amikor a terem végében megláttam Cesarét. Egy egyszerű vászoning volt rajta, láthatóan ő is gyakorolni  szeretett volna. Ledermedtem. Az az ing annyira lazán állt rajta, olyan volt, mint egy parasztlegény, ami egyáltalán nem illett volna hozzá, és mégis, olyan gyönyörűen nézett ki benne, hogy bármelyik festménybe elmehetne… Ezzel szemben,  nem tudom, hogy honnan jutott ez eszembe. Inkább egy szó nélkül folytattam utam az eszköz raktárba, de hallottam, ahogy ő is elindul és követ engem. Kivettem egy kardot és hátranéztem rá. Miért ne lehetne közösen edzeni? Legalább tanulhatnék tőle. Némán is megértette mire gondolok, mert bólintott. És felvettük az alapállást…

[…]

Az elmúlt egy órában amennyiszer lehetett, annyiszor el is lettem verve. Túl sokat nem ért a régi vívó tudásom, és most, hogy már vagy körülbelül huszadjára érezhetem a hűvös padló közelségét, úgy döntöttem fel sem kelek innen egy darabig, úgyhogy hátradőltem és kimerülve bámultam a plafont. Vajon valaha én képes leszek ilyenre? Így vívni és küzdeni? Mondjuk az elmúlt két-három hónapban fenekestül felfordult az életem, amire nem is számíthattam, szóval talán ez is menni fog.

Cesare ült le mellém, és elkezdte összecsomózni az ingjét, amit még én szakítottam szét.

-              Sajnálom. – törtem meg végül a csendet.

-              Mégis, mit?

-              Hogy szétszaggattam az inged.

-              Egy nagyon szép vágás eredménye pedig, Madmoiselle Léa.

-              Köszönöm, Cesare. Lehetne egy kérdésem? – szólaltam meg pár pillanatnyi szünet után. Majd, bólintását látva, folytattam. – Maga hol tanult meg így kardozni? Már… már azelőtt is tudott, hogy vámpír lett, vagy esetleg csak utána tanult meg? – hangom halk volt, féltem, hogy rosszat kérdezek esetleg. Érdeklődve figyeltem arcát, de semmilyen érzelmet nem tükrözött.

-              Ahonnan én jövök, ott elvárás volt, hogy egy fiatal férfi jártas legyen ilyenekben. Firenzéből származom, és, az én időmben ez volt Európa egyik központja. Prominens családok uralták, főleg a Mediciek, akikkel az én családom mindig is hadban állt – persze, csak képletesen. A város ragyogott, megtestesítette a reneszánsz életet és lakói annak életérzését. Az előkelő családoknak kötelezettségei voltak, illetve elvárások is. Az egyik ilyen volt, hogy egy magára adó előkelő és fiatal úriember tudjon jól bánni a karddal. – mosolyodott el. – Az akkori világ teljesen más volt. Sok volt a kisebb-nagyobb háború, a prominensek versenyeztek azért, hogy közülük kerüljön ki a következő pápa rengeteg hedonista ünnepséget tartottak, sok borral, tánccal és szebbnél szebb fiatal nőkkel… – hirtelen elhallgatott és rám pillantott. Úgy éreztem vizslat, tekintete szinte égetett. Majd felállt és eltűnt a szemem elől…

14. fejezet - Pocaklakó

Sziasztok!

Végre valahára hoztam Nektek új részt, és ezzel újranyitnám a történetet, ami ezentúl leginkább Léa szemszögéből foglalkozik a történettel! Ez persze nem zárja ki azt, hogy ha Raquelnek lesz ideje,akkor Blanche-ről is megjelenik egy-egy részlet. Az új részeket várhatóan hétfőként fogom közzétenni, hogy jól indulhasson a hét :) (mármint nekem így nyilván, remélem nektek is). Szóval fogadjátok szeretettel ezt a részt, és örömmel fogadok minden kommentet, pipát, chat üzenetet :)

Szép napot!

Sparkling Angel

Néztem a könyvbeli ábrát, és próbáltam felfogni, mit is szeretne tőlem. Végül összeszedtem magam és a gyakorlózsákom elé álltam, majd erősen koncentrálva megpróbáltam a mozdulatsort, de a lábam végül a zsák felett a levegőben talált, én meg a lendülettől a földre estem. Újra ránéztem az ábrákra, valamit biztos rosszul csinálok…

Paolo nem tudott a kis edzőtermi kalandjaimról, pedig lassan második szobámmá vált a hely. Mindennap itt töltöttem pár órát, és a legjobb az volt az egészben, hogy senkinek sem tűnt fel. De voltak ennek a helyzetnek hátrányai is: sosem voltam egy harcos amazon és így magamtól nem is igazán tudtam, mit is kéne csinálnom. És itt tér vissza a képbe a könyv, aminek az ábráit figyeltem. A könyvtárban találtam pár harcművészetekkel foglalkozó könyvet és úgy gondoltam, végülis kezdésnek jó lesz. Ha már meghalok, akkor legalább küzdjek rendesen…

Végül újra felálltam, hogy megpróbáljam. Szemeztem a zsákkal és próbálta elképzelni, hogy van feje, ahol el kell találnom. Három másodperccel később már újra a földön voltam, de a zsák sem volt már az akasztóján. Vigyorogtam, hisz nagyjából sikerült, egy embert már biztos ki tudnék teríteni. De, nem ez a célom.

-      Ez egész ügyes volt. – szólalt meg mögöttem egy hang, mire hirtelen megpördültem. Karolina állt a terem végében és láthatóan percek óta figyelt. – Indulunk vadászni, öltözz fel gyorsan. – majd elment.

Miközben kapkodtam magamra a ruháimat az járt a fejemben, hogy vajon elmondja valakinek? Nem mintha félnék a lebukástól, mégsem szeretném, ha kiderülne, bár rontani már úgysem tudok a helyzeten. Elnevettem magam a nevetséges helyzeten, ahogy Frideric szembesít a dolgokkal, bár valószínűleg a való életben nem lenne ennyire mókás. Mindenesetre, amikor csatlakoztam a többiekhez, nem úgy tűnt, mintha mindenki tudna róla.

A vadászat olyan volt mint máskor, mostanában Cybelével és „ nem értem mit mond” Philippel vadásztam, tekintettel arra, hogy Ana már azért is majdnem nekem ugrott volna, ha csak Paolóra néztem. Cybelét edzési trükkökről faggattam, bár túl sok sikerrel nem jártam.

Hirtelen egy olyan illat csapta meg az orromat, amit már rég éreztem. Vagyis pontosabban fogalmazva vámpírorrommal még sosem. Mivel a csapat eléggé szét volt széledve és Cybele is inkább a vőlegényével volt elfoglalva, így én csendben leválhattam és az egyik mellékutcán elindultam az illat irányába.

Az egyik nagy villából jött, annak is pontosan a kertjéből. Megfelelő helyet kerestem, ahol figyelni is tudok és mégsem veszélyeztetek senkit sem, így végül a villához tartozó egyik melléképület tetejére ugrottam fel és figyeltem. Pár percen belül meg is jelent az, akihez az illat tartozott: Chloé…

-      Nem hiszem, hogy a legjobb ötlet itt lennie. – ki tudja, mióta ülhettem már ott és figyeltem, ahogy Chloé kacérkodik, cseveg a férfiakkal. Mégis igyekeztem nem felugrani ijedtemben, hogy Fellini megtalált. Mégis, minek keres engem?

-      Kétlem, hogy innen bármi galibát okoznék. – fordultam felé mosolyogva, majd tekintetemet újra Chloéra emeltem. Hallottam, ahogy lehuppan mellém a tetőre. Nem lehet egyedül hagyni?

-      Még túl fiatal ahhoz, hogy vissza tudja fogni magát.

-      Eddig sem volt probléma, miért most lenne? – horkantam fel, de erre már nem reagált. Így hát csak ültünk néma csendben és figyeltünk az alattunk folyó párbeszédeket.

-      Nem hiszem el, hogy még állapotosan is férfiakkal flörtöl. Bár, nem is ő lenne, ha nem tenné… - mosolyodtam el felsóhajtva. Éreztem magamon Fellini perzselő pillantását, de igyekeztem nem törődni vele.

-      Mire gondol most, Madmoiselle? – szólalt meg kisvártatva.

-      Nem tudna egyszerűen csak Léának szólítani, Uram?

-      Ön sem a keresztnevemen szólít. – álltam a tekintetét, pedig éreztem, ha tudna, most olvasna a fejemben.

-      Ezt a kezdeményezést a férfiak szokták kérni, mi nők csak elfogadjuk. – láttam, ahogy gondolkodik, vívódik, megtegye-e. Előbb-utóbb úgyis meg kell neki.

-      Madmoiselle Léa. – ne bírtam állni átható pillantását és azt sem, ahogy a nevemet kiejtette a száján. Reagálj, Léa, reagálj!

-      Cesare. – mondtam, de hangom eléggé erőtlenre sikeredett. Ő pedig, velem szemben először, elmosolyodott.

-      Most akkor már elárulná, mire gondolt?

-      Öööö, igen, azt hiszem.  Csak azon gondolkoztam, hogy milyen boldogságot hozhat egy ilyen kis jövevény, mint amilyen Chloé hasában is növekszik. Talán feledteti mindazt a keserűséget, amit én okoztam. – elhallgattam, mert nem akartam, hogy lássa, hogy fáj. Jobb, ha keveset tud erről.

-      Megbánta már, hogy eljött?

-      Nem. – néztem fel rá pár másodperccel később. – Eddig még nem bántam meg.

-      Jöjjön, Léa. Menjünk. – szólalt meg pár perccel később,én meg bólintottam, hogy rendben. 

Vetettem még egy futó pillantást a nővére, majd elfogadtam a felsegítő kezet.

Alakulunk... megérkezett a trailer!

Kedves Mindenki!

Örömmel jelenthetem, hogy készen állunk, hamarosan az oldal is megújul, de nem is húznám addig az időt, sem a szót. Így hát a hétvégén végre új résszel érkezem, hogy szombaton-e vagy vasárnap, az maradjon az én titkom ;) (illettve inkább a mobilnetemé..)

Addig is, amíg az új részt olvashatjátok, szeretnám bejelenteni, hogy elkészül a történet trailere, ami M. Gin munkája! Ezúton is hálás köszönet neki, hiszen szerintem a végeredmény fantasztikus lett!
Remélem nektek is tetszeni fog!

Szép napot!
Sparkling Angel