Ne haragudjatok a késésért, a szolgáltató elég nagy szemétláda volt, kétszer mentem be hozzájuk,hogy kapcsolják vissza... Most viszont itt vagyok,és hoztam a következő részt, amiből egy kicsit talán jobban megismerhetitek Léát! Illetve jó lesz emgjegyezni ezt a részt a későbbiekre! ;) Kommenteket pipákat előre is köszönöm, ha adtok!
Plusz jó hír,hogy a héten még egyszer jövök a szokásos napomon,vasárnap!
Puszik,
Sparkling Angel
A fényűző LaCourte bárteremben voltam, és
Chrissyvel egy 1-10-ig terjedő skálán a
terem agglegényeit osztályoztuk, és igyekeztük kitalálni,vajon melyikőjük kér
fel minket,és kibe fogunk belehabarodni… Azon estén, mintha csak facér
férfiakkal lett volna tele a terem, Chrissy csak úgy zsongott, élvezte, hogy
testvére helyett ő részesül több figyelemben a férfiak részéről. Mondjuk,
Chrissy mellett nekem is elég sok figyelem jutott, amit kifejezetten élveztem
is,ugyanakkor tudtam, hogy a többségük a nálam gazdagabb LaCourte-lányokra fájt
a foga. Néha kicsit bosszantott is..
És akkor belépett a terembe a férfi,akitől a
szívem megdobbant: Alexander. Magas, szőke hajú kék szemű, makulátlan külsejű
férfiú volt. Ekkor már három hete ismertem, és sokszor az utcán is
összefutottunk. Most is egyenesen felém vette az irányt,miután megtalált a nagy
tömegben.
-
Léa. – csókolt kezet.
-
Alexander. – és rámosolyogtam,amit viszonzott.
És elvezetett a táncparkett felé. Felemelő
élmény volt vele táncolni, Chrissy mindig irigykedett is,hogy nem talált egy
ilyen partnert magának. Azt fejtegettük,mikor vall nekem szerelmet, és őszintén
szólva, vágytam is rá,pláne azok után, hogy hagytam, hogy megcsókoljon. De, jó
volt vele lenni, lehetett vele beszélgetni,úriember volt a számomra.
-
Léa, menünk ki a kertbe sétálni, beszélnem kell veled. – súgta
a fülembe így aztán, kart karba öltve elhagytuk a báltermet, és a kert felé
indultunk.
-
Ne haragudj, hogy ilyen messzire elsétáltunk azért, hogy
beszélgessünk, de, ez nem tartozik másokra.
-
Alexander, mi a baj? – kérdeztem aggódva. Csak ne legyen
mennyasszonya, könyörgöm,könyörgöm!
-
El kell hagynom egy időre a várost. Nem,nem tudom mennyi időre
– felelte,amikor látta, hogy kérdezni akarok – remélem, 1 hónapon belül
visszatérhetek,de, lehet,hogy csak a báli szezon után térek vissza.
-
Alexander… - suttogtam. Nem akartam,hogy elmenjen.
-
Kérlek Léa, figyelj rám! – és letérdelt elém. – Nem árulhatom
el,hova megyek és miért nem, de, a családomat kell védenem. Legszívesebben
vinnélek magammal,de, féltelek,és nem akarom, hogy bajod essen.
-
Alexander,tudod, hogy nem kell féltened.
-
Tudom. De szeretném,hogy itthon maradj. Léa, ne sírj,mennem
kell. Kérlek légy erős. Csak miattad teszem és sietek vissza. Kérlek, ne mondj
igent senkinek… - suttogta.
-
Alexander – és figyeltem,gyönyörű,mélykék szemeit -, engem
addig,senki nem fog megcsókolni,amíg te vissza nem érsz,és meg nem csókolsz
újra.
-
Úgy legyen. – mosolyodott el, és hosszan,szívbemarkolóan
megcsókolt…
Verejtékben
izzadva riadtam fel álmomból. Kerestem valami biztos pontot a szobámban, de
rájöttem, hogy már nem otthon vagyok. Rázott a hideg, és éreztem,ahogy a
könnyek végigcsordultak az arcomon.
-
Léa… - suttogtam magam
elé. – Alexander halott. Halott…
Kikeltem
az ágyamból és az ablakhoz léptem. Meredten bámultam a csillagos éjszakát. 1
éve nem kísértett már ez a rémálom. A búcsúesténk első évfordulóján abbamaradt.
Nem tudom, miért. A mai napig nem bírtam kiheverni a pillanatot, amikor megérkezett
a távirat az édesapjától,hogy Alexandert lelőtték. Pokoli volt. És mindig abban
reménykedtem,hogy jobb lesz, ha lefekszem és alszom,de nem… mindig előjött ez
az álmom,újra és újra kellett néznem.
Magamra
kanyarítottam a köpenyem és elindultam lefele a szobámból, meg sem álltam,addig
a kis kerti padig,amit úgy szerettem. Leültem, a falnak támasztottam a hátam,és
hagytam, hogy a gondolataim és az emlékeim eltemessenek…
Alexander
volt az első,és eddigi egyetlen férfi, akit szerettem. Amikor megtudtam a
halálhírt,mintha minden összeomlott volna bennem… A szüleim reakciója meg
katasztrofális volt. Apám úgy döntött,hogy Alexander biztos mihaszna kérő
volt,ezért minden este elvitt minket színházba vagy bálozni,hogy megfelelőbb
párt találjak. Az nem érdekelte,hogy mit érzek… Egyedül Chloé vigasztalt,de ő
akkoriban ismerkedett meg férjével, és 4 hónapra Alexander halála után
eljegyezték egymást,és ennek hála Apám leszállt rólam… Viszont Alexandert sosem
felejtettem el,de miután megszűntek a rémálmok,száműztem agyam legtávolabbi
zugába.
Erre
jön Paolo, és se szó se beszéd megcsókol, majd mintha mi sem történt
volna,gyorsan elhagyta a szobát. És én utána Alexanderről álmodom. Mintha
büntetne a túlvilágról, hogy megszegtem a fogadalmam.
-
De, hát meghaltál!... –
suttogtam magam elé.
Paolo
másképp csókolt. Birtoklóan,hevesen, szenvedélyesen. És én élveztem. Még most
is beleborzongtam. Valami rosszat tettem netán?
Gondolataimból
hirtelen kizökkentett, hogy láttam a pirosodó eget…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése