Szóval most egy nagyon-nagyon rövid résszel jelentkezem. Tudom, nem ezt szoktátok tőlem, de úgy gondolom, ha tovább írnám, akkor elvenném a rész drámaiságát, szóval kárpótlásul a következő rész sokkal hosszabb lesz, ezt megígérem.
Nos, remélem tetszeni fog, nem is húzom tovább az időt!
Ölellek titeket és remélem jól telik a hetetek!
Raquel
Éreztem, ahogy a levegő megfagy körülöttünk, az ősi vámpír szinte lyukat égetett a szemével kettőnk között. Zavaromban elpirultam, majd reflexből hátráltam egyet, de nem segített. Jason testtartása is megváltozott, éreztem, ahogy megfeszül mellettem, fejét felszegte, kirívóan meredt Friderickre. Ez azonban csupáncsak néhány másodpercig tartott, majd lesütötte a szemét, fejét leszegte és mint a bukott katona kecmergett ki az ajtón.
Elképedve néztem utána. Mégis mi folyik itt? Igen, erkölcsileg megkérdőjelezhető amit tettünk, de nem hittem volna, hogy ezzel itt bárkinek baja lenne, hisz Paolo és Ana sem házasok, mégid nyílt titok, hogy viszonyuk van egymással. Egyébként is, ha nem is elfogadott, azonban egyre gyakoribb jelenség, hogy egy szerelmespár csak később pár év elteltével áll oltár elé. Arról nem beszélve, hogy Jason személyiségével, hangulatingadozásaival nem is hiszem, hogy valaha nősülésre adná a fejét.
Kinyitottam a szám, hogy utána kiáltsak, de Friderick egyetlen pillantása a torkomra égette a szavakat. Köpni, nyelni nem tudtam intenzív pillantása alatt, már értettem, hogyan értették azt a mondást, hogy levetkőztet a szemével.Igazán zavarba ajtő volt, főleg ha figyelembe vesszük azt a nem elhanyagolható tényt is, hogy jó pár évszázada párja volt. Közelebb lépett hozzam, egyik kezét a derekamra tette a másikat pedig a hajamba túrta. Nem túl finom mozdulattal húzta hátra a fejemet, mire meglepetésemben felkiáltottam.
AZ egész egy pillanat alatt történt. Lecsapott az ajkaimra úgy, mintha az élete múlna rajta, szinte fájdalmasan csókolt, teljesen elvesztette maga felett az önkontrollt. Erős kezeivel közelebb húzott magához, testem teljesen az övéhez préselődött nem törődve azzal, hogyha nem is ellenkeztem, de nem is viszonoztam gesztusait. Friderick rendkívül vonzó volt a maga módján, ezzel szemben ez az egész annyira... helytelennek tűnt.
Az, hogy nem kedvelem Eve-t csupáncsak enyhe kifejezés. Annyi utálat és lenézés volt benne irántam, hogy már én is elkezdtem viszonozni ezeket az érzéseket, néha már azon kaptam magam, hogy legszívesebben visszaszólnék neki. Bár ez bizonyára inkább annak a hatása, hogy egyre több időt töltöttem el Ana társaságában. Ugyanakkot, még ezekkel a nem túl pozitív érzelmekkel sem tettem volna vele ilyet. Annyira árulás szaga volt, soha többet nem lettem volna képes tükörbe nézni.
Viszont ott volt az érem másik oldala. Egy olyan embernek, mint amilyen Friderick Bäcker az ember nem mond nemet. Ha mégis megpróbálja az lesz élete utolsó tette. Ezt mindenki tudta, szinte benne volt az aurájában, megérezted ahogy megláttad. Ha azért több napra az alagsorba záratot, mert véletlenül megöltem egy halandót, mit kapnék az ellenkezésért?
Mielőtt azonban bármi más megfordulhatott volna az agyaban, az ajtó hatalmas robajjal nyílt ki és a tér hirtelen megtelt zajokkal. Több ember is a terembe lépett, azonban nem volt időm beazonosítani az érkezőket, mert egy hurrikán szerű lökést csapta meg a mellkasomat.
A következő pillanatban már a falnak voltam szorítva, torkomat szorongató érzés lepte el, s bár már nem volt szükségem levegőre, mégis fulldokoltam. Lábaimmal próbáltam elérni a földet, ami kis enyhülést hozhatott volna, viszont vasmarkak tartottak fogva. Nagy nehezen fogvatartóm arcára fókuszáltam, s nem is volt nehéz felismernem benne Eve-t.
- Ereszd el - hallottam egy kimért, szinte semleges hangot, s szinte hihetetlen volt, hogy ez az előbb mág teljesen szétesett Fridericktől származott.
- Ne mondd meg, hogy mit tegyek! - acsargott a megszólított, miközben ha lehet még tovább erősített fogásán - ezért ragaszkodtál hát hozzá! Ezért került ide, nem igaz? Hogy kedvedre elszórakozhass vele! Még hogy Jasonnek keresel társat? Oh, hát ennyire ostobának nézel?
- Sok mindent mondanék rád, de eszem ágában sem lenne téged ostobának nevezni - felelte csendesen - most pedig tedd le!
- Eve - egy sokkal selymesebb, olasz akcentusú hang szólalt meg - hagydd életben a lányt. Már a családunk tagja, s mint ilyen a jog szerint...
- Tudom mit mondd a jog - Eve olyan hangerővel csattant fel, hogy a környezetében mindenki összerezzent. A fájdalom kezdett elviselhetettlenné válni, lábammal kétségbeesetten kapálództam - Sokkal jobban tudom, mint te Cesare! Én ott voltam, amikor ezeket a nevetséges, elméletileg civilizált szabályokat alkották! Kérdem én, mi baj a jól bevált szemet szemért elvvel?
- A Talio-elv sok érdekes kérdeést felvett - szólalt meg Macchiaveli - Mint például...
- Azt hiszem, hogy ez nem a megfelelő időpont a jogvitára - Friderick hangja, mintha egy árnyalatnyi dühöt sejtetett volna - Eve azonnal tedd le azt a lányt!
Már másodszor fagyott meg körülöttem a levegő. Az ősi vámpír hanglejtésén lehetett érezni, hogy kifogyott a béketűrésből, ez nem kérés, hanem parancs volt. Egy olyan utasítás, amit még Eve sem hagyhatott figyelmen kívül. Azonban sértett női önérzete nem hagyta annyiban a dolgot. Szinte láttam, ahogy forognak az agyában a gondolatok, kereste a kibúvót, valami olyan megoldást, amivel fájdalmat okozhat nekem. Végül azonban egy sátáni vigyorra húzta az ajkait.
- Kívánságod számomra parancs - válaszolta negédesen, majd felém fordult. Egy másodpercig mintha egy vörös villanást láttam volna a szemeiben, majd egy erős rántást éreztem a nyakamnál, melyet elviselhetettlen fájdalom követett. Mielőtt azonban elsikíthattam volna magamat minden elsötétült előttem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése