2014. szeptember 21., vasárnap

6.fejezet - Vörös szempár, vörös haj

Sziasztok!

Íme,elhoztam a következő részt. Azt hiszem, eddig ez az egyik kedvencem, egyszerűen látom magam előtt az egészet. Nagyon örülnék a pipáknak és a megjegyzéseknek, szóval,ha van egy másodpercetek,miután elolvastátok, dobjatok meg egy pipával vagy megjegyzéssel! Nagyon bearanyozná a napomat :)
Szép vasárnapot! :)
Sparkling Angel


Felnyitottam a szemem. Most egy még kisebb, másik szobában voltam,de éreztem, egy szófán feküdtem, és éreztem, a szófa bársony anyagát. Milyen kellemes… Valahogy más volt. A tapintás. Felültem, de úgy éreztem, olyan gyorsan, hogy majd’ beleszédültem. Próbáltam felfogni mindent magam körül, és keresni, hogy mi a fura. Percekbe tellett, hogy leessen: mintha minden izzana körülöttem. De, mégsem izzik,egyszerűen, mintha mindent ezer szállal érzékelnék,egy mikroszkóp alatt. Az ablak fájának vonalait,repedéseit, a levegőben szálló porcicákat, a felettünk járkálókat. Hihetetlen volt és ledöbbentett.  Körbelestem a szobában, és mindent jobban láttam,mint emlékeztem. Jó, tudom,igazából sosem jártam még ebben a szobában, de a tapétán lévő fehér-sárga minta, ami oly apró volt,mint a gombostű, szabad szemmel akkor sem vettem volna észre,ha tüzetesen figyelem 10 centiről. Most meg… a szemközti falon is könnyen kiszúrtam. Uramisten…

-      Helló! – hallottam egy kellemes baritont. Nagyon csábító volt. Megfordultam, és a szófa támláján ott ült Paolo. Érdeklődve figyelt. Már épp nyitottam a számat, de félbeszakított.  – Üdvözöllek újraszületésed első napján! Ezentúl ez az új szülinapod. – mire akaratlanul is felnevettem.
-      Szóval… megtörtént? – kérdeztem alig hallhatóan, de úgy hallottam magam,mintha normális hangerőn beszélnék. Most már értem,Frideric miért hallotta, amikor suttogva beszéltünk Blanche-val. Tényleg, Blanche! – Blanche?
-      Igen. És azt hiszem, le vagyok nyűgözve. Ne aggódj, Blanche is jól van, bár ha jól hallottam, épp összevissza rohangál és tőr-zúz.
-      Honnan tudod?
-      Fülelj. – és várt. Én füleltem. és tényleg,mintha valahonnan, a ház másik sarkában, valaki épp egy lámpát tört volna össze. Vagy vázát. Vagy üveglámpát. Mindegy. Ideje visszatérni.
-      Miért vagy lenyűgözve? – kérdeztem kíváncsian.
-      Talán azért,mert most tehettem ilyet először. Mármint, most hoztam át életemben először valakit a mi oldalunkra. – felelte gyorsan értetlenkedő tekintetemre.
-      Te még soha…?
-      Nem. Tudod, csak akkor nem Frideric változtatja át a kiválasztottakat,ha mindkét jelöltet valaki át akarja.
-      És te már akartál?
-      Igen,egyszer, 1700-ban.
-      Jesszusom, te már mióta?
-      1300 óta. – felelte nemes egyszerűséggel.
-      Hát, az nem ma volt. – ráncoltam a homlokom. – És volt már olyan, hogy nem Frideric változtatott át?
-      Igen, egyszer. Karolina is így került be.
-      Ki?
-      Majd megismered.
-      És…
-      Biztos, hogy egész éjjel kérdezz-feleleket akarunk játszani? – és elmosolyodott.
-      Nem,nem igazad van. – és elmerengtem.
-      Gyere. – és felhúzott a szófáról,mintha egy pille lennék és a tükörhöz húzott. - Nézz bele.

Belenéztem. És nem hittem a szememnek. A lány aki a tükörből rám tekintet, nem az volt, akit megszoktam. Ez a lány,mintha egy picit megnyúlt volna, dekoltázsa kicsit erősebbnek, ajkai duzzadtabbnak tűntek, dereka feltűnően vékonynak. De, azért a csípőben még mindig erős volt. Ebből megbizonyosodtam, hogy én vagyok. A hajam… az én kusza össze-vissza álló hajam, most rendezetten körülölelte arcomat, és leomlott vállamon. És meseszép színe volt. Arcomra tekintettem,de ijedtemben hátrahőköltem. A szemem vérvörös volt. Az én gyönyörű kék szemem írisze vérvörös színű volt. És furán méregetett engem. Olyan volta,mint egy hirtelen növésben lévő,esetlen fiatal. Pedig ezen egyszer már túlvoltam.

-      Hihetetlen…
-      Nem, dehogyis. Most látod magad először vámpírszemmel. Az emberi szem olyan gyenge, hogy sok mindent gyengébben látsz. De elismerem, a vámpírlét konzervál és minden rejtett tartalékodat előhozza.
-      Áá.
-      És el kell ismernem, hogy bár eddig is igen szép voltál,most tényleg gyönyörű lettél Léa. – és átölelte a derekam. És hittem neki. Mert én is úgy éreztem magam,mint aki szép.  Még sosem voltam ilyen közel férfihoz. Illetve egyszer. Kellemes bizsergés járta át testem. Ezt éreztem akkor is, amikor táncoltunk. Vajon milyen lehet ha két vámpír táncol,ha én már attól a mennyországban voltam,hogy emberként vele táncolhattam? Aztán eszembe jutott valami és rögtön elkomorodtam.
-      Paolo… jól sejtem, hogy most jön az a rész,hogy vért kell innom? – bólint. – Jó,essünk túl rajta.
-      Ezt most úgy mondtad,mintha kínozni akarnálak.
-      Hát tudod, nem tartozott a napi rutinjaim közé. – és rákacsintottam. Jesszus,Léa,miért? Hiszen nem tudsz embert ölni! Sőt…
-      Na,gyere, nem lesz semmi baj! Bízz bennem! – és úgy mosolygott rám, hogy semmi kétségem sem férhetett ahhoz,hogy biztonságban vagyok,és az emberek is tőlem.

Ez a gondolatom egészen az utca végéig tartott,amikor is a kastélyból leértünk a lakottabb területek felé. Hirtelen rengeteg szag csapott meg, és ha még csak ezeknek az infóknak a feldolgozásával kellett volna csak foglalkoznom, a szagok egy másodperc alatt mást is elindítottak bennem: az éhséget. Nem voltam benne biztos,hogy az voltam, mert nem korgott a gyomrom, vagy ilyenek, de olyan torokkaparás vett erőt rajtam,amilyet soha nem éreztem. Csak azt tudtam, innom kell. Vagy enni. Vagy ahogy a vámpírok mondják. És, hogy most kell innom. De a félelem hogy ölök, megbénított. Csak görcsösen álltam,mint egy cövek. Paolo észrevette merevségem, de nem nevetett ki. Nagyon is komoly arccal nézett rám.

-      Léa, figyelj rám. Léa! – és odanézett,ahova én is. Egy fiatal férfi jött ki az egyik házból, hogy fát vágjon. Az illata nagyon csábító volt. Nem voltam képes figyelni Paolora.

Csak azt a férfit láttam magam előtt,és elindultam felé. Úgy, hogy fogalmam se volt, hogy mit teszek, ha odaérek. Amikor már csak 10 lépésnyire voltam a férfitól, felfigyelt rám. Láttam elképedését,és hogy végigmér elismerően. Jól esett. Ott álltam előtte és éreztem vére lüktetését, és a nyaka csak úgy kívánkozott, hogy harapjam meg. Mielőtt a férfi megszólalhatott volna, én – hirtelen elhatározásból – a mutatóujjamat a szájára tettem, hogy egy szót se. Majd… félrefordítottam a fejét,és beléharaptam. Meleg,lüktető vér öntötte el a számat,kicsit olyan volt,mint az a bor,aminek az illata jobb mint az íze. De a torokkaparásomat remekül csillapította. És nem bírtam leállni vele.

-      A francba, Léa!

A következő pillanatban valaki a falhoz lökött. Paolo volt. Felemelte a férfit, majd suttogott neki három mondatot,mire a férfi bement. Elszégyelltem magam. Biztos elszúrtam. Paolo rám nézett,de a tekintetéből semmire se tudtam következtetni.

-      Szörnyen béna voltam és elszúrtam igaz? – kérdeztem végül szinte könyörögve,miután még egy percig nem szólalt meg.
-      Béna? -  és elnevette magát. Ajjaj. – Zseniális Léa! Nem gondoltam volna, hogy tanítás nélkül el fogsz tudni bűvölni valakit.
-      De én… én nem tudtam,hogy.
-      Ez meglepő,hogy tudat alatt képes vagy erre. Illetve nem meglepő,hanem meg kell tanulnod kiaknázni. Ugye,hogy nem is volt szörnyű ez az egész? – és elindultunk visszafele.
-      Hát… nem. Sőt,azt hiszem, élveztem is.
-      Na, ezt már szeretem! – és átölelt. – Gondolom a türelem nem az egyik nagy erényed,igaz? – kérdezte cinkos mosollyal.

-      Nem igazán. – és én is felnevettem.

2 megjegyzés:

  1. Nagyon jóó!! De hol kell kipipálni ? :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Pipálási lehetőség az előző designhoz tartozott most már csak ez, a megjegyzés maradt ;)

      Törlés