2014. szeptember 14., vasárnap

5.fejezet - Az átváltozás

Sziasztok!
Bocsássatok meg, hogy ilyen későn hozom ma Nektek az új részt,de lázas betegen fekszem otthon. és nem nagyon bírja a gép fényét a szemem. Remélem,tetszeni fog nektek ez a rész is! :)
Szép estét!
Sparkling Angel



Zavaromban és meglepődöttségemben igyekeztem lopva körbepillantani. Tele volt a helység számomra ismeretlen emberekkel. A szőke lányt és párját felismertem, Frideric érdeklődve kapkodta a fejét, látva hogy ismerjük egymást, egy percre magunkra hagytak bennünket.  Észrevettem, hogy egy gyönyörű,barna hajú lány morcos szemmel méreget engem. Ajjaj. Ez semmilyen helyzetben sem jelentett jót.

-      Blanche, te mégis mit keresel itt? – kérdeztem,amikor végre magunkra hagytak minket. Sokáig csöndben volt,de végül megtört a jég.
-      Madmoiselle… az úgy történt,hogy aznap este elbocsájtottak,mert incidensbe keveredtem Monsieur Washingtonnal. – bökött a zárt ajtóra, ahova kivonultak az emberek. Sejtettem, hogy ő is a társaság tagja. De megdöbbenésemre rögtön ellenkezni kezdett. – Nem, nem Madmoiselle semmi olyan nem történt! Esküszöm.
-      Semmi baj Blanche, hiszek neked. És kérlek,szólíts Léa-nak, úgyis egykorúak lehetünk! – láthatóan megleptem ezzel. Úgy éreztem tovább kell vinnem ezt a  beszélgetést. – És, ezek után mi történt?
-      Elbocsájtottak, és napokig a kikötő környékén kerestem munkát,de sehol sem fogadtak el. Végül Jason… vagyis Monsieur Washington megkeresett ezzel a …lehetőséggel. – bökte ki végül. Láttam, hogy nem megy egyszerűen neki. Milyen szörnyű lehet, ha az embernek nincs más választása. Éreztem, hogy ő is kérdezne tőlem, de mintha a vérébe lenne kódolva az alázatos viselkedés.
-      Hát, Blanche, sajnálom,hogy ilyen helyzetbe kerültél. De a mostani helyzeted jobb lesz,mint amilyenbe bármelyikünk valaha kerülhetett volna. Ami… ami engem illett, azt hiszem a legundorítóbb dolgot tettem,amit csak ember tehet a saját szüleivel. Elszöktem,Blanche. – éreztem, hogy könnyes lesz a szemem. Mégis miért mondom el neki mindezt? Hisz alig ismerem. – Elszöktem, mert egy olyan házasságot akartak rám erőltetni, ami mindentől elzárna örökre. Az utazástól, a tanulástól, a világ felfedezésétől. Fiatal vagyok én még a házassághoz.
-      Hisz mindene megvolt… - hallottam Blanche-t az orra alatt mormolni. Na, igen. Hozzá képest tele voltam lehetőségekkel, minden jóval. Az ő szemében eretneknek tűnhetek,hogy ezt felrúgtam.

Ebben a pillanatban belépett a szobába, egy középkorú férfi. Barna haja volt, markáns állakkal és szürke szemekkel. Látszott, hogy nagyon művelt férfiú. Egyenesen hozzám lépett. Ahogy kivettem, Blanche már pár napja itt lehet a házban, így ő már ismerhette a többieket. Csak én voltam lemaradva.

-      Madmoiselle Betranche, engedje meg, hogy bemutatkozzam, Niccoló Machiavelli vagyok. – valami rémlett egy reneszánsz polihisztorról,de azt hiszem ezt nem most fogom megfejteni. – Nagyon örülök,hogy égre megismerhetem. Bocsássa meg barátom, Frideric modortalanságát, hisz hiába akármilyen koponya, az illemet néha elfelejti. Most pedig kövessenek. Ana felajánlotta a szalonját nekünk. – azzal elindult kifelé.

Mi követtük. Most volt időm már körbenézni, és lenyűgözött a ház. Hatalmas méretek, de mégsem tűnt üresnek, pont tökéletes volt. A ház asszonyainak kiváló lehet az ízlésük, ha ennyire jól eltalálták az arányokat. Hosszú folyosókon és lépcsőkön át jutottunk fel a második emeletre és balra fordultunk. Hamarosan elértük a kívánt szalont. Azt hittem ennél jobban már nem tudok megdöbbenni. Az uralkodó szín a szobában a vörös és az arany volt: míg az előbbi a falakon, az utóbbi a bútorokon. Vajon ez csak színezett, vagy igazi arany? Valószínűleg igazi. Monsieur Machiavelli, hellyel kínált minket a szófán, ő pedig szemben helyezkedett el velünk.

-      Már nagyon vártuk Önt, Madmoiselle Betranche.
-      Igen? – meglepődtem. Miért vártak engem? – Monsieur Bäcker ennyire biztos volt benne, hogy elfogadom az ajánlatát?
-      Igen. Frideric… nos rendelkezik olyan tulajdonságokkal,amik alapján, hogy jól fogalmazzak, ki tudja szűrni azokat az embereket,akikben megvan a potenciál arra, hogy klánunk tagjai legyenek.
-      Ezzel arra akar célozni, hogy Frideric kiválasztott engem?
-      Nos, tulajdonképpen igen. – összeráncolta a homlokát mint aki nem tudja pontosan,hogy mit mondjon. – Frideric, és Paolo odáig voltak Önért,lenyűgözte őket, a nyíltsága, az őszintesége és a tudása.
-      Valamiféle választási rendszer van? – jelen pillanatban ez jobban érdekelt, bár a bóknak is örültem.
-      Maga nem kertel, Madmoiselle, ugyanakkor ez egyelőre még nem tartozik Önökre. Maradjunk annyiban, hogy nem kerülhet be ide akárki. És eddig Frideric nem nagyot tévedett.

Magamban elgondolkoztam, hogy mégis mi alapján engem kerestek meg. Annyi polgárlány vagy jóval előkelőbb van aki valószínűleg kapva kapna az alkalmon. Blanche-ra pillantottam. Teljesen más életünk volt,teljesen máshonnan származtunk. Mégis, most mi ketten ültünk itt. Machiavelli, mintha bennem olvasna, hisz egy gondolatmenetembe most akartam mélyebben belebonyolódni, megköszörülte a torkát.

-      Hölgyeim, itt az ideje,hogy elmagyarázzak pár dolgot. – látta,hogy milyen feszülten figyelünk és valami mosolyszerűre rángott az arca. – Mint mindennek, a vámpírlétnek is megvannak a szabályai, igaz nem teljesen olyanok mint az emberi civilizációknak. – elmosolyodott. Jellemző. A mostani társadalmat könnyű szidni. – Mivel új életüket az átváltozással kezdik meg,ami nem egyszerű. De erről majd az illetékesek beszélnek majd.

Új életet kezdek. Jesszusom. Otthagytam Anyám, aki sosem szerette meg ezt a várost, hisz felnőtt volt,amikor a diplomata apja ide jött, Apám, akinek az volt a legfontosabb, hogy feljebb küzdje magát a ranglétrán, és hogy a lányai a legelőnyösebben menjenek férjhez. Arra közben nem ügyelt, hogy a lányainak mi volt a fontos. Az volt a fontos,amit ő annak látott. És Chloé… a nővér aki mindig szekált,zrikált, és akinek a nyomába sem érhetek. Lelkifurdalásom volt. Nem lett volna szabad ezt megtennem. Mégis, itt vagyok. Új életet kezdek, és ha már belevágtam, végigcsinálom.

-      Sikerült mindent megjegyeznie, Madmoiselle Betranche?
-      Igen,persze. – bólintottam, és reméltem,hogy úgy tűnt,mint aki figyelt,amíg igazából gondolkoztam.
-      Ennek örülök. Remélem nem sok információ egyszerre. Most pedig fáradjanak le velem egy lenti helységbe ahol átváltozás megtörténik. – Blanche-vel egyszerre szakadt fel belőlünk egy sóhaj.
-      Félsz? – suttogtam neki.
-      Igen. – felelte.

A lenti szoba a többihez képest kicsit volt mindössze két kanapé volt benne. A szobában már ott volt Frideric, Paolo valamint egy harmadik, sötét bőrű férfi, és Blanche pillantásából sejtettem, hogy ez csakis Jason lehet. ő odajött bemutatkozni, amit én fogadtam, majd odamentem Paolohoz.

-      Reszketsz. – jegyezte meg suttogva.
-      Félek.
-      Mitől?
-      Attól ami most fog történni.
-      Nem kell félni, Madmoiselle Léa. – felelte Paolo előtt Frideric. – Na és most,pár szóban mi lesz. Kivételesen,mivel mindkettejüket vállalta… nem jobb  az akarta szó,szóval az átváltoztatást idén nem én végzem csak felügyelem. Láthatóan sejtették, hogy melyikőjüket ki választotta. Na mármost, mindkettőjüknek inniuk kell vért. Nyugodjanak meg,nem a sajátjukat,hanem az úriemberekét. Utána pedig a halál következik. Igen mindketten meg fognak halni,de olyan lesz mintha aludnának. És garantálom, hogy fel fognak kelni. – mosolyodott el. – Készen állnak?

Pillanatig haboztam. Léa,Léa, új élet, gyerünk!

-      Készen állok. – néztem Paolóra. Elmosolyodott.
-      Ne aggódj. Bízz bennem! Bízol?
-      Igen. Azt hiszem. – erre elnevette magát, majd szemfogát kieresztve megharapta a karját. Megrökönyödötten néztem, ahogy ömleni kezd a vér a karjából. Igazából…kicsit izgató volt. Jesszus, Léa! Mégis vágytam arra, hogy igyak belőle. Észrevette, ahogy megváltozik a pillantásom, és a karját odatartotta a számhoz. Megízleltem. Éreztem, ahogy a meleg vér a számba áramlik. Az íze elsőre fura volt. Másodjára viszont tüzes, lángoló. És ihatóan finom. Eltartott két percig amíg ittam. Majd intett hogy hagyjam abba. Amíg próbáltam feldolgozni, mi is történt, Paolo felém fordult, és a fülembe súgta:
-      Jó éjt!

És mire felelhettem volna…

RECCS.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése