3. fejezet - Az ajánlat

Sziasztok!

Lassan elkezdenek bepörögni az események,remélem,elnyeri tetszésetek. Szívesen fogadok pipákat és visszajelzéseket! És nagyon örülök a 2.feliratkozónknak is. :)

Ölellek titeket:

Sparkling Angel

Újabb meghívó érkezett a LaCourte – kastélyból, méghozzá egy eljegyzési bálra invitáló. Chrissytől megtudtam, hogy a nővérének végre megkérték a kezét. Persze enyhén irónikusan hozzátette, hogy lassan ő fog előbb férjhez menni, és hogy biztos, hogy egy márki férje lesz. Erre a mondatra elkomorodtam. Le Fouillé márki szinte mindennap eltöltött egy órát, esetleg egy vacsorát nálunk, és Apám nagyon kedvelte. Én azonban nem. Beképzelt volt, öntelt és lenéző. Nem is értem miért kellhetek én neki. Bár, remélem nem. Viszont ő is hivatalos volt a bálra. Egy mély bordó, ám viszonylag egyszerű ruhát viseltem, a hajamat pedig csak egyszerűen begöndörítettem, nem akartam túlgondolni az estélyt. 

Balszerencsémre, a márkival már a bálterem előtt összefutottunk, és rögtön fel is kért két táncra. Ám úgy éreztem, hogy csak egyelőre. A márki nem igazán volt valami nagy táncos, persze ő ezt nyilván nem így látta, de nagyjából úgy mozgott,mint két fadarab. Ez pedig számomra így még kínosabb volt, mert én imádtam táncolni, mert ebben legalább jó vagyok, ha már az ég nem áldott meg jó énekhanggal. És ezt az egy pozitív tulajdonságomat szerettem kiélvezni, ám hála a márkinak, meg lettem ettől fosztva. Volt egy rossz érzésem a napokban, hogy lehet, hogy a márki komolyabban gondolja a dolgokat, de ezt szerettem volna elkerülni. A második tánc végén a márki hirtelen megfordult, morrantott valamit,majd elment. Mielőtt rájöhettem volna, hogy mi történt, a helyébe lépett valaki. És ez a valaki nem más volt, mint Paolo Fontini.

-      Jó estét, Madmoiselle Léa. – kezet csókolt. – Ha nem haragszik, elkértem az Úrtól Önt egy táncra.

-      Monsieur Fontini, ugyan miért haragudnék magára? Inkább csak hálás lehetek… - de inkább elharaptam  a mondat végét, mert nem akartam, hogy ez az ember is illetlennek gondoljon. Vagy csak egyszerűen bunkónak. Ő azonban felnevetett.

-      Ahogy elnéztem az úriember tánctudásait, nem csodálom, hogy hálát érez irányomban. Remélem lesz is rá oka. – majd finoman megfogott és visszavezetett a táncba.

Hogy ez a tánc mennyire különbözött a többitől! Egyszerűen elképesztő volt, milyen könnyedén vezetett Monsieur Fontini! Olyan volt mintha lebegtünk volna… Meg voltak adva a tánclépések, mégis mintha szabad lettem volna tánc közben. Végig mosolyogtam, élveztem, ahogy táncpartnerem is rám mosolyog.  Sőt láttam a körülöttünk lévők, na meg persze Chrissy meglepődött és féltékeny pillantását. Sajnos ez a tánc gyorsan eltelt és már láttam az irigységtől fuldokló márkit felénk közeledni. Jaj.

-      Köszönöm a táncot Madmoiselle Léa. Maga igazán jól táncol.

-      Maga sem maradhat el mögöttem Uram. Rég élveztem a táncot ennyire.

-      Ennek örülök. – ekkora ért hozzánk a márki. – Egyszerűen meseszép ma este Madmoiselle Léa, egy ilyen szépséggel öröm táncolni, sajnálattal adom vissza a márki kezébe Önt. – és azzal egy szempillantás alatt eltűnt a tömegben. Éreztem, ahogy elpirultam, és hogy ez a márki számára is nyilvánvaló. Gyorsan be is vezetett a táncparkettre.

-      Igazán csinos ma, Madmoiselle Betranche. – közölte már tánc közben, és várta ugyanazt a reakciót, mint percekkel ezelőtt. De arcomon csak a jólneveltség tükröződött.

-      Köszönöm, Monsieur Fouillé. Most balra! – súgtam neki a második mondatot.

-      Csak azt sajnálom, hogy a haját nem fogta fel valami visszafogott kontyba.

-      Ezek szerint, jobban szereti, ha egy úrinő kontyban viseli a haját?

-       Épp ellenkezőleg, Madmoiselle Betranche. Ám az Ön hajszíne annyira harsány és… hogy jobb lenne minél többet feltűzve hordania, és a figyelmet esetleg az arcára és a szép szemeire irányítania. – a döbbenettel meg sem tudtam szólalni.

 Harsány? Tudom kevés ember rendelkezik vörös hajjal, pláne Franciaországban, de ez genetika. És különben is, én szerettem. Mégis mi köze ehhez? Ha ő neki ez nem tetszik, nem kell velem táncolnia. Annyira felhúztam magam az önelégült fején és ezen a kijelentésén, hogy a tánc befejeztével illemet nem ismerve faképnél hagytam és elindultam a kertek felé.

Igyekeztem lehiggadni, de fel- alá sétáltam, és nem segített. Illetve, kezdtem rájönni, hogy nincs jó idő. Még mindig. Amikor úgy döntöttem visszafordulok, valaki tartott felém. Először megijedtem, hogy  a márki az, de aztán megláttam, hogy Monsieur Bäcker közelít felém. Hirtelen úgy tűnt, mintha megvillant volna a szeme.

-      Madmoiselle Betranche, lenne kedve egyet sétálni velem? – kérdezte, amikor odaért hozzám.

-      Ó, Monsieur Bäcker, épp most készültem bemenni, mert elég hideg van. De… ha esetleg megvárja, bemegyek egy kabátért.

-      Ezen segíthetünk Madmoiselle, felajánlanám a saját kabátomat. – azzal már fogta és vette is le magáról, én meg haboztam, hogy elfogadjam, de volt valami a tekintetében, ami miatt végül elfogadtam.

-      Nagyon szépen köszönöm. Monsieur nem fog fázni?

-      Nem, én nem vagyok az a típus. – mosolyodott, majd belém karolt és elindultunk az egyik ösvényen. A mosolya olyan fura volt… olyan hideg. Egy ideig csendben sétálgattunk. Végül ő törte meg a csendet.

-      Azt hiszem, bocsánatot kell kérnem, barátom, Monsieur Fontini miatt. Ha jól láttam, Le Fouillé márkit igencsak felzaklatta az eset.

-      Ezért nem kell bocsánatot kérnie,Uram. A márki pedig… - Léa, gondolkodj,nem mondhatsz ki mindent, amit szeretnél! - … nos a márkinak is megvan a maga véleménye. – fejeztem be kicsi gondolkodás után. Láttam az arcán, hogy megleptem. Remélem túléli, hogy nem vagyok egy született grófkisasszony. Hisz nem is.

-      Pedig azt hittem, elég fontos Önnek a márki véleménye, ha már azt rebesgetik, hogy jegyben járnak. – elsápadtam. Tessék?! Én és a márki? Nem ez egyszerűen képtelenség, Apám nélkülem biztosan nem döntene! – Elnézést, ha valami rosszat mondtam, esetleg ez még titkos.

-      Nem, nem… illetve, de, rosszat mondott, ugyanis én erről nem tudok semmit Monsieur. És ha tudnék is, vagy lett volna ilyen megkeresés a márki részéről, én nemet mondtam volna. Meg akarja kérni a kezem, de úgy, hogy közben a hajam színe meg közönséges… - az utolsó mondatot már csak az orrom alatt morogtam, de láttam, hogy beszélgetőpartnerem elmosolyodik. – Elnézést, Uram. Csak én nem az a típus leszek, aki szerelem nélkül férjhez megy, az sem biztos, hogy valaha férjhez fogok. Egyelőre utazni akarok, bejárni a világot, látni északot, a sarki fényt, feljutni Párizsba, Londonba… Mégis úgy érzem ezek csak álmok maradnak, maradok Lyonban, hozzámenve legjobb esetben a márkihoz, rosszabb esetben egy másik tehetősebb polgárhoz. És az összes kalandvágyam és szenvedélyem abban merülne ki, hogy adományozok. Bocsánat, nyilván untatom ezzel Monsieur Bäcker, meg gondolom nem ezért akart velem sétálni, hogy a panaszkodásomat hallja, azért mert eljegyeztek.

-      Ne aggódjon, Madmoiselle Betranche, az előbb elhangzottak csak megerősítettek abban, ami miatt beszélni szeretnék Önnel. – látta milyen meglepett fejet vágok,és szája széle apró mosolyra húzódott. – Kérem, hagyj magyarázzam el. Elég régóta figyelem Önt, sokat hallani magáról még származása ellenére is, hiszen kiváló apja miatt Ön is elismerésnek örvend, és nem hálátlanul. Az elmúlt időszakban volt szerencsém megismerni Önt, és ez teljes mértékben beigazolódott. Ön nyílt, érdeklődő, kalandvágyó, de nem hiányzik Önből az intelligencia, az illem, ezeken felül láthatóan jószívű, kedves és gyönyörű. Olyan, akit keresek. Madmoiselle Betranche, lenne egy ajánlatom az Ön számára.

-      Mégis milyen ajánlatra gondol? – atyaég, ugye nem leszek ma kétszeresen eljegyezve? Nem az nem lehet, ő már nős. Vagy bigámista? Na, abban nem vagyok benne.

-      Mit felelne arra, ha megvalósíthatná a vágyait, ha utazhatna, bejárhatná a világot, kalandokban lehetne része, és tanulhatna?

-      Hogy ez csak egy szép álom, mert ez számomra nem lehetséges. – mire felnevetet.

-      Pedig nem, ez nagyon is elérhető Önnek.

-      És mi lenne ennek az ára?

-      Egyrészt csatlakoznia kéne családunkhoz, mint egy új családtag. A többieknek – köztük Monsieur Fontininek is – már volt szerencséjük Önt látásból ismerni és el vannak ragadtatva.

-      A családba csatlakozás alatt a beházasodást érti, Monsieur?

-      Nem, családunkhoz csatlakozáshoz másra van szükség. Ezt azonban nem mondhatom el addig,amíg nem döntötte el, hogy csatlakozik-e. A csatlakozás végleges, ha meggondolja magát az utsó pillanatban, akkor az végzetes lesz az Ön számára Madmoiselle, ezt pedig nem szeretném. Nem kell most azonnal döntenie. Gondolja át nyugodtan, és ha eldöntötte, keresse fel rezidenciánkat. – észre sem vettem, hogy visszaterelt a kastélyhoz.

-      Uram…

-      Szólítson Fridericnek – vágott közbe.

-      Rendben. Szóval Frideric,  – szólaltam meg óvatosan. Kavarogtak bennem a gondolatok. – a végzetes alatt… arra gondolt, hogy többé nem… nem térhetnék haza?

-      Nos ez mindkét esetben fennáll, ám ha elfogadja az ajánlatot, akkor valódi élete lehet, és később a szüleit is viszontláthatja. – olyan hangsúly volt az élet szón, hogy nem lehetett nem meghallani. – Jó gondolkodást Madmoiselle. Remélem, nem csalódom Önben. – azzal eltűnt a sötétbe.  Én meg zavaromban, annyira ki voltam borulva ettől az estétől, hogy rosszul létre hivatkozva hazamentem.