2. rész - Az ajánlat

Sziasztok!

Itt vagyok a második részemmel, köszönjük szépen a feliratkozást :) Visszajelzéseket, még mindig szívesen fogadunk :)

Ölel titeket:

Raquel

Nem jött álom a szememre, folyamatosan a holnapon járt az eszem. Madame LaCourte nem mondott semmi biztosat arról, hogy mi lesz a büntetésem, csak annyit, hogy ne higgyem azt, hogy megúszom következmények nélkül. Ez azonban elég tág fogalom volt, így rettegésben telt az éjszakám.

Hallottam, hogy a szomszédban egy kisfiút azért vertek véresre, mert véletlenül eltört egy tojást.  Én azonban csak felvittem a repülő sót a kisasszonynak. A másik eset pedig. Nos, az abszolút nem az én hibám volt, sőt inkább én voltam az áldozat. Persze, ezt csak akkor tudnám bebizonyítani, ha végighallgatnák a mondandómat, de erre esélyem sem volt. Soha nem hallgatták meg, amit mondani akartam. Ez már csak így volt – mindig az volt az igazság amit a nemesek állítottak, a szegény embernek soha nem lehetett szavuk ellenük.

Mi fog történni, ha elbocsátanak? Hova megyek? Hiszen ebben az esetben még ajánlólevet sem remélhetek, akkor pedig hol találok másik állást? Ez a ház jelentette az otthonomat, itt születtem és itt nőttem fel. Apám egy kongói bevándorló volt, akit Monseiur LaCourte kertészként alkalmazott, anyám pedig itt szolgált szobalányként. Rajtam már kicsi koromban is látszott, hogy nem lennék jó olyan feladatokra, mint a fűző bekötése, a ruhák megvarrása, ezért Madam LaCourte a ház körüli teendőkhöz küldött, amiben sokkal jobban megálltam a helyem. Ezeket jól el tudtam látni, a többiekkel jól kijöttem, nem lehet mondani, hogy púp voltam a háztartás hátán. Viszont semmi mást nem ismertem csak ezt a házat, a kinti világ ismeretlen volt és ijesztő.

Azonban sok lehetőséget is tartogat – mondta egy halk hang a fejemben. Hisz mindig is arról álmodoztam, hogy utazok, felfedezem a világot. Most itt volt a lehetőség, ha sikerülne egy hajón valami állást szerezni.

A Szakácsné szokásos ébresztésére riadtam fel. Bármennyire is meglepő, de sokkal nyugodtabb voltam, mint este. Már nem féltem, csupán izgultam a Madame esetleges reakciója miatt. Már volt tervem. Mint minden reggel, most is begyúrtam és megdagasztottam a kenyeret, behoztam a tojásokat, megetettem a nyulakat. A délelőtt végén szóltak, hogy a Madame hívat. Gyorsan megmostam az arcomat, kisimítottam a szoknyámat, majd a kisszalonba indultam. Ismét megcsodáltam a gyönyörű vörös tapétákat, ez volt a kedvenc helyiségem az épületben. A Madame egy hatalmas karosszékben ült, háta egyenes, fejét felszegte csak, mint egy igazi dáma. Kiskoromban én is mindig így ettem meg a vacsorámat, anyám pedig jókat kacagott rajtam. Most leszegtem a fejemet, a perzsa szőnyeg mintáit nézegettem, nem volt kedvem a Madame szigorú arckifejezését tanulmányozni.

- Blanche, nagyot csalódtam benned tegnap – kezdett bele szomorúan – Nem hittem volna, hogy ilyen felelőtlen és merész vagy. Kétszer is olyan helyen találtunk, ahol semmi keresnivalód nem volt. Közel állsz hozzám, édesanyád a haláláig az én szobalányom volt, láttam, ahogy felnősz, de… Te sosem voltál olyan dolgos és pontos, mint egy a te helyzetedben állónak kéne lennie. Beszéltem Monseiur LaCourte-al és arra jutottunk, hogy az lenne a legjobb számodra is, ha máshol vállalnál állást. Természetesen segítünk neked elhelyezkedni, addig itt maradsz nálunk. Ne tekintsd ezt büntetésnek, inkább egy leckének, reméljük a javadra válik.

Csendesen hallgattam, amíg be nem fejezte mondandóját, majd a végén fejet hajtottam, majd az engedélye nélkül kimentem a szobából. Ha már nem a munkaadóm, akkor már nem is parancsolgathat nekem, nem igaz? Egyenesen a számomra kijelölt szobába mentem, amelyet egy másik cseléddel osztottam meg. Nem volt sok személyes holmim, csupán pár emléktárgy a szüleimtől, valamint a három váltás ruhám. Ez mind befért egy táskába, nem kellett sokat cipekedni. Úgy döntöttem nem fogadom el a kegyelem kenyeret, amit Madame LaCourte adott, hanem rögtön elhagyom a házat. Ahogy kiértem a legtöbb lány már értesült a történtekről – gondolom hallgatóztak – amikor pedig meglátták a kezemben a bőröndöt sírni kezdtek. Őszintén, nekem is elkezdett kaparni a torkom, de végül visszanyeltem könnyeimet, mindenkit megöleltem és elindultam az ajtó felé. Mielőtt kiléptem volna, a Szakácsné a hátamra terítette a bundáját, amit mindig is irigyeltem tőle, majd a fejemre nyomott egy csókot és megsimogatta az arcomat. Hálásan mosolyogtam rá, majd kiléptem a nagybetűs életbe.

--

A következő pár nap a céltalan bolyongásról szólt. Lementem a kikötőbe, hogy ott találjak valami munkát, de mint kiderült nem vagyok alkalmas hajón való szolgálatra. Nem értek semmit a halakhoz, sem a hajózáshoz, a gazdag úricsaládnál szerzett ismereteim pedig feleslegesnek bizonyúltak. Kezdtem teljesen elkeseredni, többször is gondolkoztam azon, hogy visszamegyek a LaCourte házba munláért könyörögni, de az önbecsülésem mindig legyőzött. Lehet, hogy csak egy szökött rabszolga lánya voltam, de bennem is volt tartás.

Sokat segített az, hogy apámra gondoltam. Arra, hogy mit élhetett át Kongóban, ahol egy tál kását adtak neki az egész napos munka után. Hogy min mehetett át, mikor megszökött és étlen-szomjan kellett eljutnia az óceánhoz. Mennyi kitartás kellett hogy legyen benne, amíg munkát talált. Ha neki sikerült nekem is fog.

A fagyhaláltól a Szakácsné bundája mentett meg, az éhhaláltól pedig azaz Őrangyal, aki minden nap egy nagy uzsonnás csomagot hagyott mellettem, amíg aludtam. Nem tudtam ki lehet ez az ismeretlen jótevő, de hálás voltam ezért. Néha úgy éreztem, mintha figyelnének, a tarkómon lévő kis pihék figyelmeztettek a veszélyre, de mire körülnéztem, mindig egyedül voltam, néha néhány jűrókelőt láttam csak, akik viszont egy lesajnáló pillantásra sem méltattak. 

Egyik este azonban egy árnyék is tartozott a rossz érzésemhez. Épp egy zsákutca szélvédett kis zugában húztam meg magam, nagyon fáztam, úgy éreztem meg fogok halni. Mikor azonban megláttam a jelenséget, újult erővel álltam fel és mentem felé. Egy másodperc sem telt bele azonban és felszívódott. Magam sem tudom miért, de düh lett rajtam úrrá, tehetetlenségemben pedig fel is kiáltottam:

- Gyere elő, tudom, hogy itt vagy! 

Persze semmi sem történt. Csalódottan fordultam meg, hogy visszamenjek a helyemre, mielőtt elfoglalja valaki, amikor megéreztem magam mögött a mozgást. A szívem hevesen kezdett el dobogni, tagjaim megdermedtek. Agyam ugyan azt visította, hogy fussak, minden porcikám veszélyt selytett, de nem voltam képes megfordulni. Éreztem az idegen forró lehelletét a tarkómon majd elsötétült előttem a világ.

---

Egy pinceszerű helyen ébredtem fel, ami úgy volt berendezve, mint egy börtöncella. Nem volt ágy, csupán egy nagy halom szalmára voltam ráhelyezve. Kinyújtottam a kezeimet, megpróbáltam lábraállni, ami ment is, tehát a szédülésen kívül semmi bajom nem esett. Körülnéztem támpontok után kutatva, hogy mégis hol lehetek.

A falak hatalmas kőtömbökből álltak, azonban köztük nem volt semmiféle töltőanyag, így elég régen épülhettek. Volt egy keskeny ablak szerűség is, közel a mennyezethez, amiből azt a következtetést vontam le, hogy valahol a föld alatt lehetek. Körülöttem minden nyirkos volt és hideg, tehát az itt élők nem sokat törődhettek ezen helyek rendbentartásával, ami nem sejtetett semmi jót.

Az agyam pörgött, hogy vajon mit kéne tennem. Mivel egy zárt helyen vagyok, ráadásul valószínűleg a felszín alatt, nem láttam értelmét kiabálni, innen úgy sem tud kimenteni senki. Keresni nem fognak, hisz mindenki akivel kapcsolatban álltam, jó pár napja nem hallott felőlem. Lássuk be én voltam a tökéletes jelölt az emberrabláshoz.

Nem gondolkodhattam ezen sokáig, mert nemsokára kinyílt a cella ajtaja. Hatalmasat nyögtem, amikor megláttam ki lép be rajta. 

- Maga... - kiáltottam, s bár tudtam, hogy nincs értelme mind a két öklömmel püfölni kezdtem a mellkasát. Testi ereje azonban többszörösen felülmúlta az enyémet, meg sem moccant, sőt mintha szórakoztatta volna a dolog, ami még inkább felingerelt. Végül, mikor megelégelte a dolgot lefogta a kezemet és az oldalam mellé szorította.

- Nyugodjon meg - hangja szinte hipnotikusan hatott rám és valóban lehiggadtam - Van a maga számára egy ajánlatom!